harmincadik fejezet
Gabe hátralépett a dohányzóasztaltól, amelyen Mia kikötözve feküdt. Ellenállhatatlanul izgató látvány volt. Sötétbarna hajkoronája beterítette az asztalt, szeme várakozón csillogott, élénkpiros ajkai még duzzadtak voltak a farka nyomától.
Charles Willis úgy körözött fölötte, mint egy kiéhezett keselyű, kéjesen tobzódva az elé táruló lakoma látványában. Gabe gyomra összeugrott, amikor a férfi Mia meztelen testéhez ért. Végighúzta az ujjait a hasán, fel a melléig, majd körözni kezdett az egyik bimbó körül, és hegyesre ingerelte.
Stéphane és Tyson is közelebb jöttek, de vártak a sorukra. Mint a ragadozók, amikor nyálcsorgatva körbeállják a zsákmányt.
Nem, ez egyáltalán nem volt helyes, ezt már Gabe is érezte. Mégis, mi a faszt művel? A teste minden porcikája és az esze is tiltakozott. Mia az övé! Rajta kívül senki más nem érhetne hozzá egy ujjal se, ő mégis megrendezte ezt a helyzetet. Még hogy lehetőség! Mi a francot akart magának bizonyítani?
Már kis híján felrobbant a méregtől, miközben Charles folytatta felfedezőútját Mia gyönyörű testén.
Bár tudta magáról, hogy nagyon is birtokló természet, eddig hidegen hagyta, ha egy idegen férfi kényeztette a nőjét. De Miával más volt a helyzet. Szívből gyűlölte a jelenet minden egyes percét. Megint eszébe jutottak Lisa szavai. Elfordította a fejét, mert képtelen volt elviselni a látványt. Hallotta, ahogy Mia halkan zihál. Mereven, zsebre tett kézzel állt a szoba másik felében. Nem akarta látni, sem hallani fafejűségének következményét. Egy barom volt! Aljas szemétláda! Gyáva seggfej!
Csak azt sikerült bebizonyítania magának, hogy soha senkivel sem lenne képes osztozni Mián, és átkozott bolond, ha valaha is engedi egy másik férfinak, hogy hozzáérjen.
Véget kellett vetnie ennek, de azonnal. Épp megfordult volna, hogy elzavarja az idegen férfiakat, ám ekkor hirtelen megállt benne az ütő.
– Ne! – nyöszörgött Mia.
– Gabe!
A neve kétségbeesett segélykiáltás volt. Megfordult, és látta, hogy Charles lehúzott sliccel áll az asztal fölött, durván belemarkol Mia hajába, és bele akarja erőltetni a farkát a szájába.
Vulkánként tört ki belőle a düh. Mikor elindult feléjük, elborzadva látta, hogy Charles a visszautasítástól feldühödve pofon vágja Miát. Mia feje koppant az asztalon, tekintetébe kiült a rémület, és a szájából azonnal szivárogni kezdett a vér.
Ekkor eldurrant az agya. Odarohant az asztalhoz, és letaszította Charlest Miáról.
Charles a
kanapéra esett, ő pedig rávetette magát. Erre a két másik férfi is
felugrott, egyikük fürgén felhúzta a sliccét.Kiosztott Charlesnak egy gyomrost, aztán egy állast, amitől a pasas rögtön kifeküdt. Gyilkos indulattól fűtve, vadállatként üvöltött rá.
– Takarodj! Tűnj el innen, és többé ne kerülj a szemem elé! Tönkreteszlek!
Semmi másra nem vágyott, csak hogy péppé verje a szemétládát, de most fontosabb volt, hogy megnézze, mi van Miával. Úristen, mit tett vele? Aljasul elárulta, pedig Mia bízott benne. Megbocsáthatatlan volt, amit elkövetett ellene. Mindezt azért, mert gyáva volt szembenézni az igazsággal, hogy mit jelentett számára.
A két férfi felemelte Charlest, és kimenekültek a lakosztályból, hangosan becsapva maguk mögött az ajtót.
Gabe odarohant Miához, a torkát fojtogatta a bűntudat. Mia ajkai remegtek, a szeme könnyes volt. Halálra váltan, meggyalázva feküdt az asztalon. Könnyáztatta szemében szégyen tükröződött, amitől Gabe-nek összeszorult a szíve. És vérzett, istenem, vérzett! Felrepedt a szája, amikor az a rohadék megütötte. Gabe gyorsan letérdelt hozzá, hogy eloldozza a csuklóit. Remegő kézzel matatott a csomókon, és közben Mia homlokát és a haját csókolta.
– Annyira sajnálom, kicsim! Úgy sajnálom! Istenem, Mia, ezt nem akartam!
Mia meg se mukkant. Gabe nem tudta, hogy azért, mert még mindig sokkos állapotban volt, vagy annyira haragudott rá, hogy hozzá sem akart szólni. Egyikért sem hibáztathatta. Ez csakis az ő sara volt. Ő tette ezt vele. Ő bántotta!
Miután kiszabadította Miát, a karjába vette, és felemelte az asztalról. Bevitte a hálószobába, leült vele az ágyra, és szorosan magához ölelte. Mia a vállára hajtotta a fejét és a nyakába fúrta az arcát. Forró könnyei végigcsorogtak a mellkasán, amitől Gabe úgy érezte, mintha tövestől tépnék ki a szívét.
Micsoda rohadék volt! Utolsó szarházi! Idióta barom! Kétségbeesetten szorította magához Miát.
– Sajnálom! Istenem, annyira sajnálom!
Csak ezt tudta ismételgetni. Rátört a pánik, hogy Mia ezért el fogja hagyni. Nem róhatná fel neki, sőt tudta, hogy valójában hanyatt-homlok menekülnie kellene tőle.
– Kérlek, kicsim, kérlek, ne sírj! Annyira bánom! Soha többé nem fordul elő! Nem is lett volna szabad hagynom, hogy megtörténjen.
A karjában ringatta, csitítgatta Miát, aki még mindig egész testében remegve bújt hozzá. Nem tudta, hogy fél, csalódott vagy haragszik-e rá, de mindent megérdemelt volna. Cserbenhagyta. Nem védte meg. Nem gondoskodott róla, ahogy megígérte. Azért, hogy bizonyítson magának valamit, ami amúgy is baromság volt.
Szemenszedett hazugság. Igenis szüksége volt Miára. A megszállottja volt, függött tőle, jobban vágyott rá, mint arra, hogy levegőt vegyen. Még soha nem érzett ilyen féktelen, vad dühöt, ha bárki is megérintette azt, ami az övé. Csakhogy nem úgy bánt Miával, mintha hozzá tartozna. Úgy kezelte, mint egy tárgyat, egy játékszert, nem pedig úgy, mint a nőt, aki fontos számára.
Mia háta rázkódott a zokogástól a keze alatt. Kétségbeesetten próbálta vigasztalni és megnyugtatni, hogy kárpótolja azért, amit elmulasztott.
Mia próbálta eltolni magát tőle, de ő csak szorította, rettegve attól, hogy ha most elengedi, soha többé nem kapja vissza.
– Le akarok zuhanyozni – mondta Mia elcsukló hangon.
– Kérlek, Gabe, szükségem van rá. Csak le akarom mosni magamról… a keze nyomát.
Gabe ereiben megfagyott a vér. Nemcsak Charles szennyezte be Miát, hanem ő is. A létező legnagyobb árulás volt, hogy hagyta ezt megtörténni. Nem is csak hagyta, hiszen az egészet ő rendezte meg! Hogy a pokolba tudna ezért valaha is megbocsátani magának? És Mia neki?
– Hagyd, hogy megnyissam neked a zuhanyt – mondta halkan, és gyöngéden hátrasimította a zilált tincseket Mia homlokából. A lány orcáin végigcsorogtak a könnyek, és megsebzett tekintettel nézett vissza rá. A vér még mindig szivárgott a szája sarkából. Elfordította a fejét, mint aki képtelen a szemébe nézni, amitől Gabe úgy érezte, mintha lándzsát forgatnának a szívében.
– Maradj itt! Megyek, és megnyitom a csapot, hogy lezuhanyozhass. Felkelt az ágyról, bár minden erejét össze kellett szednie, hogy egy percre is magára tudja hagyni Miát. Kietlen ürességet érzett, torkát a pánik fojtogatta. Még soha életében nem zuhant meg ennyire.
Kicsúszott alóla a talaj, és majd' belepusztult, annyira szenvedett. Akkor sem érzett hasonlót, amikor Lisa elhagyta. Még akkor sem, amikor az aljas hazugságait fröcsögte rá a nyilvánosság előtt. Mindaz meg sem közelítette ezt a fájdalmat és a rettegést, amely most úrrá lett rajta.
A fürdőszobába sietett, megnyitotta a zuhanyt, és beállította a hőmérsékletét. Elővett egy fürdőköntöst és egy törülközőt, de a nagy kapkodásban a törülköző kiesett a kezéből. Elmormolt egy káromkodást, miközben lehajolt, hogy felvegye, majd újra összehajtogatta, és letette a mosdópultra, hogy kéznél legyen.
Amikor visszament a hálószobába, Mia az ágy szélén ült. Lábát védekezőn felhúzta a mellkasához, karjával átkulcsolta, és a térdére hajtotta a fejét. Olyan végtelenül kiszolgáltatottnak és összetörtnek tűnt, hogy Gabe legszívesebben ott helyben szörnyethalt volna.
Ő tette ezt vele, nem egy idegen. Nem Charles. Csakis ő a felelős. Nem is próbáira tagadni.
Megérintette Mia vállát, és végigsimított selymes fürtjein.
– Mia, drágám, kész a zuhany – mondta, majd habozott, az elutasítástól félve.
– Szeretnéd… hogy segítsek?
Mia felemelte a tekintetét, szemében még mindig a rettenet tükröződött. De nem mondta, hogy nem, csak némán bólintott. Gabe annyira megkönnyebbült, hogy elszállt belőle minden erő. Beletelt egy percbe, mire összeszedte magát. Mia nem taszította el magától – még nem.
Karjába vette a lány ernyedt testét, és felemelte az ágyról. Védelmezőn szorította magához, míg bevitte a fürdőszobába. Letette a zuhanyzó előtt, gyorsan levetkőzött, és belépett előtte a fülkébe. Majd megfogta Mia kezét, behúzta magához, és átölelte. Hosszú percekig álltak így, miközben zubogott rájuk a forró víz. Aztán elkezdte lecsutakolni Miát. Minden
egyes porcikáját gyöngéden bedörzsölte az illatos szappannal, hogy még az
emlékét is letörölje annak, hogy egy másik férfi megérintette.Sampont nyomott a tenyerébe, gyöngéden belemasszírozta Mia hajába, aztán minden tincset egyenként leöblített. Ezután újra magához szorította, és némán ölelte a forrón zubogó vízsugár alatt. Végül elzárta a csapot. Kinyitotta a zuhanyfülke ajtaját, és a törülközőért nyúlt, nehogy Mia megfázzon. Betekerte a törülközőbe, megszárítgatta, és a hajáról is felitatta a vizet. Magával nem is törődött, hadd fázzon csak, megérdemli. Egyedül Mia volt a fontos számára.
Remélte, hogy nem túl későn jött rá erre.
Amikor Mia már teljesen száraz volt, Gabe turbánba csavarta a haját, és ráadta a puha fürdőköntöst. Átkötötte a derekát, hogy biztonságban érezze magát, még tőle is.
Felkapott egy törülközőt, miközben bekísérte Miát a hálószobába. Miután bedugta a lányt az ágyba, megtörölközött, és felvette a bokszeralsóját. Kapkodva a telefonért nyúlt, és forró csokoládét rendelt a szobapincértől. Aztán leült az ágy szélére, és felültette Miát, hogy megszárítsa a haját.
Egyikük sem szólalt meg, miközben felitatta hajából a maradék nedvességet. Aztán visszavitte a törülközőt a fürdőbe, és kihozta Mia fésűjét. Amikor visszatért a hálószobába, Mia pontosan úgy ült az ágyon, ahogy hagyta.
Leült mögé, odahúzta a combjai közé, és lassan, finoman elkezdte ki fésülni a hajat. Végtelen türelemmel, tincsről tincsre haladt, míg végül Mia haja tökéletesen kisimulva hullott a vállára.
Letette a fésűt az éjjeliszekrényre. Aztán megfogta Mia vállát, és lehajolt, hogy megpuszilja. Mia összerezzent, miközben puhán végigcsókolta a nyakát, le a válláig, majd vissza a tarkójáig.
– Sajnálom – suttogta a fülébe.
Mia válla egy kissé megfeszült, de ebben a pillanatban távolról kopogás hallatszott. Gabe vonakodva engedte el, hogy felkeljen az ágyból.
– Mindjárt visszajövök. Te csak dőlj le, majd behozom a forró csokoládét.
Mia bólintott, hátradőlt a párnákra és az álláig felhúzta a takarót.
Gabe elvette a tálcát a szobapincértől, és visszasietett vele a hálóba. Letette az ablak melletti kisasztalkára, levette róla az egyik gőzölgő bögrét, és odavitte Miának.
Mia két kezébe fogta a bögrét, és hálásan szívta magába kellemes melegét. A szájához emelte, és ráfújt, mielőtt óvatosan belekortyolt. Beleborzongott, amikor a forró folyadék felrepedt szájához ért, és fintorogva tolta el magától a bögrét.
Gabe gyorsan elvette tőle. Haragudott magára, hogy nem gondolt arra, a forró csoki fájdalmat okozhat Mia sérült ajkának.
– Hozok neked egy kis jeget – mondta.
– Ne mozdulj, kicsim. Visszament a nappaliba, felkapta a jeges vödröt, és néhány jégkockát beletekert egy kéztörlőbe. Amikor visszament a hálóba, Mia az ágyon feküdt, üres tekintete a távolba révedt.
Leült mellé az ágy szélére, és óvatosan odanyomta a jeges borogatást az ajkához. Mia összerezzent, és elhúzta a fejét.
– Mia, drágám, a jég segít, hogy ne dagadjon fel a szád – mondta Gabe mély, lágy hangon.
Mia odanyúlt, elvette tőle a borogatást, és az ágy másik végébe húzódott. Gabe nem hibáztathatta ezért, és nem is ellenkezett vele. Ez még enyhe büntetés volt ahhoz képest, amit érdemelt. Felkelt az ágyról, az ajtó felé indult, majd megállt, és visszanézett.
Ott tipródott, szorongva, aggódva, esetlenül. Ő, aki hírből sem ismerte a határozatlanságot. Csakhogy Mia mellett rendszeresen kicsúszott alóla a talaj. Most pedig megbénította, hogy mennyire elbaszta ezt az egészet. Ez nem olyan helyzet volt, amin egy egyszerű sajnálom segített volna. Veszélynek tette ki Miát. Hagyta, hogy egy idegen férfi bántalmazza, miközben az ő védelme alatt állt.
Hogy is várhatná, hogy bocsásson meg neki ezért, amikor magának sem tudott megbocsátani?
Mia elengedte a borogatást, amely erre lecsúszott a nyakába. Kimerülten, elgyötörten nézett. Gabe rémülten vette észre, hogy gyönyörű tekintetéből eltűnt a fény.
– Fáradt vagyok – sóhajtott fel Mia.
Valóban végzetesen elcsigázottnak tűnt. Szemét sötét karikák árnyékolták be, arca kifejezéstelenül merev volt. Gabe még beszélni akart volna vele. A bocsánatáért könyörögni. Biztosítani, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. De nem erőltethette, míg Mia készen nem állt erre, és egyértelmű volt, hogy ma már nem is akar beszélni erről. Talán még nem emésztette meg, ami történt. Vagy csak erőt gyűjtött ahhoz, hogy kiadja az útját?
Gabe bólintott, de gombócot érzett a torkában. Lekapcsolta a villanyt, csak az éjjeli lámpát hagyta égve.
Lefeküdt Mia mellé az ágyba, de nem tudta, vajon akarja-e, hogy egyáltalán hozzáérjen. Miután bebújt a takaró alá, lekapcsolta az éjjeli lámpát is. A szobában sötét volt, csak a város tompán beszűrődő fényei táncoltak a függönyön.
Gabe megfordult, és ösztönösen át akarta volna ölelni Miát, de csak a hátát találta. Mia elfordult tőle. Nem utasította el a közeledését, de nem is adta át magát neki. Gabe átkarolta, és a mellkasát szorosan a hátához préselte. Miának szüksége volt arra, hogy tudja, ott van mellette. De még inkább neki volt szüksége arra, hogy érezze Mia jelenlétét.
Egy perccel később Mia mélyet sóhajtott, és Gabe érezte, ahogy elernyed a teste. Halk szuszogása azt jelentette, hogy elszunnyadt, vagy legalábbis mindjárt elalszik.
Gabe nem aludt. Le sem tudta hunyni a szemét. Valahányszor megpróbálta, megjelent előtte Mia halálra rémült arca, amint az idegen férfi rá akarja erőszakolni magát.